Érdekes verseny az EO. Egy kicsit ugyanolyan mint bármelyik másik verseny (sok pálya, kültér, stb.) ugyanakkor a világ legnagyobb és legerősebb mezőnye ami itt minden júliusban felvonul, és emiatt az EO gondolatára az ember gyomrában mégiscsak keletkezik egy kis nyomás – ha akarja, ha nem.
Idén egy ugrással az EO-n termettünk. Szó szerint, mert csak átugrottunk az osztrák határon és máris Ebreichsdorfban találtuk magunkat, a lélegzetelállító Magna Racino lovas versenykomplexumban. Csak egy szó róla, majd’ egyhektáros homokos lovaspályán futottunk amelyen beépített öntözőrendszer gondoskodott a talaj megfelelő minőségéről. Tekintettel arra hogy Tigi testi épsége szempontjából egyáltalán nem mindegy , hogy milyen talajon száguldozik finoman szólva érzékeny vagyok erre, eléggé jókedvem lett attól amit láttam.
A megnyitót hajszál híján elmosta az eső de végül nem, úgyhogy a kellemes hűvös időben nézhettük végig a nemzetek csapatainak bevonulását. A szervezők szellemesen, minden országnak külön bevonuló zenét szereztek, nekünk Demjén Rózsi – A lelkünk most is vágtat című dalt választották, arról fogalmunk sincs hogy honnan húzhatták ezt elő 🙂 De legalább vicces volt és egész este ezt dudorásztam kényszeredetten mert nem ment ki a dallam a fejemből. Ez már nem volt annyira vicces.
Pénteken a csapatfutamok mentek szokás szerint. Az elsőt nagyon elrontottuk, totális zavar volt a csapatmunkánkban. A második, jumping jól ment bár ott meg már azért izgultam mert a csapatnak ez az esélye maradt arra, hogy bekerüljön a döntőbe. Sajnos ebben is lett egy megtagadásunk, és emiatt elúszott a csapat finálénk. Borzasztóan sajnáltam, mert a többiek nagyon szépen odatették magukat.
Szombaton az egyéni futamokban már inkább hasonlított a teljesítményünk ahhoz amit tudunk de ott is becsúszott egy-egy hiba. Bosszantó, de ha visszanézem a futamokat sok rész van ami tetszik. Az első futamot leszámítva nagyon szépen, kézre dolgozott Tig szavam sem lehet. A tempójára meg pláne – olyan mint egy rakéta.
Felmértük hol tartunk, a nemzetközi mezőnyben hol állunk, hogy állunk, jó lett volna hibátlanokat futni – de ki ne szeretne ilyet ugyebár. Szombaton nagyon el voltam kenődve, magamtól vártam többet, úgy gondoltam hogy Tigi rutintalanságát tudom majd ellensúlyozni a saját tapasztalataimmal és gyakorlatilag ebből hoztam össze az egyéni jumpigban a hibát: túlbiztosítottam a viadukt előtti fordítást olyannyira, hogy le is húztam Tigit a megfelelő vonalról és emiatt eljött a viadukt mellett. Az agility egy kérdőjeles pallózónával kezdődött, szerintem fejben ott ragadtam a szituban, és emiatt nem koncentráltam eléggé a szlalomra ami mellett eljött elsőre, aztán a pálya második felében levert egy lécet is. Összességében jó nagy futás volt a pálya és végigértünk rajta, ami azért nagyon jó érzés – főleg a legelső teljesen széteső csapat agility fényében.
Ismét köszönöm a szurkolóknak , barátoknak a kedves támogató szavakat és biztatást. ❤ A tervek szerint most itthon versenyzünk a VB-ig, remélem sokatokkal találkozunk majd a hazai pályákon :-).
Gratulálok Tráj Tominak, aki szédületeset ment a hétvégén. A két egyéni kvali összetett eredménye alapján a második helyen végzett Riuval szombaton. Sajnos a vasárnapi döntő nem sikerült tökéletesre de teljesen nyilvánvaló hogy fantasztikus út áll előttük.
A magyar válogatottból csapatban bent volt a fináléban egy mini, egy midi, és a magyar agility történetében először maxi csapat is, illetve egyéniben is szurkolhattunk Ray Briginek, Tompa Krisztának, Ács-Kövesi Áginak és Tráj Tominak. Óriási igénybevétel volt ez a párosoknak, egész hétvégén hőségben versenyeztünk úgyhogy le a kalappal mindenki előtt aki ilyen szépen tudott teljesíteni. Nagyon-nagyon érik a fantasztikus magyar agilitys eredmény! 🙂 ❤
fuzijuli.com 