Válogató. A szó hallatán egy kicsit mindíg összeszorul a gyomrom. Nem hasonítható semmilyen más versenyhez ez, hiszen itt 12 futamban kell helytállni ahhoz , hogy aztán a VB-n és az EO-n is pályára léphessünk. Nyilván nem dráma, ha nem sikerül bekerülni a válogatottba, mert sok nemzetközi verseny van ahol futhatunk, de azért nekem az a legnagyobb büszkeség amikor nemzeti színekben versenyzünk a legjobbak között.
Az idei a negyedik a válogatók sorában, amelyen Jettel rajthoz állunk de a mai napig nem tudtam hozzászokni a nyomáshoz ami ilyenkor meghatározza a hangulatomat. Nem túl reménykeltő , hogy más versenyző – aki már tizenéve válogatózik – saját elmondása szerint ugyanezt érzi.
De semmi gond, ha az ember tudja, hogy mikor vannak a válogatók és tudja, hogy ott milyen teljesítményre van szükség. Eltervezi hogyan készül fel, mit, hogyan, mikor , mennyit edz, versenyez ésatöbbi. Én legalábbis igyekszem minden részletre kiterjedően megtervezni az OB és a válogatók közötti időszakot. 3 éve kezdtem ezt miután a legelső válogatónk nem sikerült úgy ahogy szerettem volna. Akkor viszonylag jó kis programot csinálunk végig, nem is volt gond a versenyzéssel. Ugyanez volt a terv a tavalyi felkészülést illetően, de akkor én lettem olyan beteg hogy hetekig egészen minimális időt tudtam Jettel a pályán edzéssel tölteni. Ebből okulva idén ismét elterveztem hogyan készülünk fel Jettel, és hogyan nem fog az előfordulni az hogy hetekre lebetegszem. Ember tervez , Isten végez szokták mondani. Merthogy én ugyan elértem nagyjából a valaha volt legfittebb és legegészségesebb formámat, Jet viszont Január közepén lesérült. Nem edzés közben, nem tudom pontosan mikor. A jobb első lábán az utolsó ujjpercnél szenvedett egy kis szalagsérülést. 6 hét szünet következett, amelynek az első felét teljes mozgás-megvonásban töltötte bekötött lábbal, majd a következő 3 hétben sétálgathattunk pórázon és heti háromszor úszott. Amint ez az időszak befejeződött már itt is volt a válogató amire egy azaz egy db agility edzéssel készültünk fel. Najó, az edzést megelőző napokban már gyakoroltunk egy keveset néhány ugrón, a magasságot napi 5 centinként emelve hogy fokozatos legyen a terhelés. De így is túl gyorsnak éreztem a tempót amit tartani kellett ahhoz hogy a válogatóra elérjük a 60 centis ugrómagasságot. Életmentőnek éreztem volna egy-két hét pluszt a válogatók előtt de rohamosan telt az idő, elérkezett március 15, nemzeti ünnepünk és az egyetlen betervezett edzés napja.
Soha olyan idegesen nem álltam még pályára mint aznap. A 2015-ös olaszországi VB volt eddig a mentális mélypont, ott is az ájulás és a hányinger kerülgetett felváltva a pályára lépés előtt, de az eltörpül amellett ahogy most éreztem magam az edzés előtt. Csak azt mantráztam magamban amit az állatorvosok mondtak az utolsó hetek kontrolljain: Jet lába tökéletes, gyógyult, működnie kell. Nekiláttunk az edzésnek. És minden rendben volt. Jet bő 6 hét pihenéssel a háta mögött teljesen kipihenten suhant a pályán óriási munkakedvvel. Lassan megnyugodtam , hogy tényleg minden rendben lesz vele, és tényleg tudunk idén is válogatózni. Az edzés végére eloszlott minden kétségem ami heteken át nyomasztott. Jet végre teljesen jól volt, és tudtam hogy versenyezhetünk.
A sérüléses időszak hozott egy felismerést is: többet kell foglalkoznom Jettel, úgy igazán. Szeretettel, lelkileg. Az elmúlt hónapok elfoglaltságai és Tigi jelenléte, tréningezése meglehetősen lekötötte a figyelmemet, és Jetre kevesebb energia maradt. Erre akkor eszméltem rá amikor a kiscsaj a velem kettesben állatorvosnál, úszáson, pórázos sétákon töltött alkalmakkor látványosan vidámabb és kommunikatívabb lett mint általában. Medöbbentem és nagyon elszégyelltem magam. Természetesnek vettem hogy nagyon jó a kapcsolatom vele, miközben egyértelműen több figyelmet igényelt volna. Szóval a jövőben majd úgy intézem hogy találjak alkalmat hogy csak vele foglalkozzak, úgy tűnik ez nagyon fontos a kicsi szívének :-).
Így értünk el a válogatókhoz, én sokat edzettem, futottam, készültem ahogy tudtam Jet nélkül. A versenyen érezhető volt az, hogy a párosunk nincs top formában. Nem voltunk annyira együtt mint szoktunk, én sokszor voltam túlságosan óvatos , határozatlan vagy tompa ami aztán meg is bosszulta magát. A szombati harmadik futamra már összeszedtem magamat, mert láttam hogy itt óvatoskodással, biztonsági futamokkal (“jaj csak Jeti vissza ne sérüljön”) nem terem sok babér. Úgyhogy az a jumping futam végre jó – vagy inkább úgy mondanám, hibátlan lett. Vasárnap az első agilityt nagyon jól akartam futni, és azzal az érzéssel álltam fel az első akadályhoz hogy meg is tudom csinálni. Aztán az sem sikerült az én rossz helyezkedésem miatt, Jet elment kúszni a szlalom helyett. Enyhe kifejezés, hogy meglehetősen mérges voltam emiatt magamra. A vasárnapi két jumpingot már lefutottuk, Petr pályáját talán a legjobban az összes közül. Azt a futamot legalábbis szerettem valamennyire.
Nem volt jó versenyzés részemről ez a hétvége, inkább sok esetben kínlódás, a helyzetek megmentése, és harc hogy valahogy hibátlanra hozzuk a futamot. Egyelőre nagyon úgy fest hogy válogatón nem tudunk a szükséges minimumnál jobban és szebben futni de azért nem adom fel a reményt, majd a második körben talán ez is összejön. Az áprilisi fordulón már biztosan több ezdés lesz a hátunk mögött, és ennek meg kell látszania az eredményekben is.
Ami a legfontosabb hogy Jet tökéletesen érzi magát, és akáhogy is ment ez a hétvége mérhetetlenül örülök ennek. Az előzmények fényében nagyon boldog vagyok hogy egyáltalán versenyezni tudtunk a hétvégén, hogy Jetnek nem volt semmi gond a lábával,és hogy sikerült úgy futni hogy most jó helyekről várjuk a második fordulót. (Részeredmények az első forduló után itt: http://dogresult.com/valogato)
Hálásan köszönöm mindenkinek aki átsegített ezen a számomra nehéz időszakon. Köszönöm a sok szurkolást helyben és az online csatornákon keresztül. Elképesztőek vagytok! 🙂 Fantasztikus, hogy milyen emberekkel, barátokkal vagyok körülvéve ❤
fuzijuli.com 